news

 

Gazdag Ági kiállítása a Jaffában
"Május 22-én, vasárnap 15.00-kor lesz
a Jaffában (Ráday 39.) a kiállításom,
a Szuharevszki Misi nyitójával....
...hamár arra jártok a plein art-on."


A doboknál Borsos Zoltán, a tűzzománcoknál Nagy Szilvia, a grafikáknál Tóth Norbert, a mézes süteményeknél pedig Erzsi néni
E szavakkal köszöntötte az érdeklődőket, barátokat és kollégákat Fischer György szobrászművész
a Martonosi Galéria előtt, ahol a 2011. május 16-án nyílt meg – a fentiek után már nem nehéz
kitalálni – az Ady-iskola két művésztanárának, Nagy Szilviának és Tóth Norbertnek a közös
kiállítása. Mivel a jelenséget dobszó is kísérte, azt is mondhatnánk, hogy a Dísz téren
közhírré tétetett, hogy a 12 hónap a kultúráért és művészetért programsorozat egy
újabb állomásához érkezett.
www.zalamedia.hu


Két tárlat, két évtized - 20 éves a Gébárti Művésztelep
2011. május 13-án két tárlat nyílt Zalaegerszegen a GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep létrejöttének 20 éves
évfordulója alkalmából. Az egyik kiállításnak a Göcseji Múzeum, a másiknak a Keresztury Dezső ÁMK Gönczi Galériája
adott otthont. A két évtized során a Művésztelepen összesen mintegy 150 képzőművész alkotott. A műfajok és stílusok
keverékét bemutató anyagok izgalmas lenyomatai voltak az utóbbi 20 év kortárs törekvéseinek.
A kiállítások június 12-ig várták a látogatókat a zalai megyeszékhelyen.
www.zalaegerszeg.hu
 


Szelíd vad-nyugat - Zalaegerszegi képzőművészek a Csikász Galériában
Tizennégy alkotó (Bárdosi Katinka, Borbás Helga, Budaházi Tibor, Fischer György, Fischer Judit,
Frimmel Gyula, Gazdag Ágnes, Gábriel József, Horváth M. Zoltán, Kiss Ágnes Katinka, Nemes
László, Szentgróti Dávid, Tánczos György, Tóth Norbert) viszontlátogatása az kiállítás, ami
tréfásan a Vad-Nyugat címet kapta. A veszprémi Csikász Galéria és a zalaegerszegi
Keresztury Dezső ÁMK együttműködésével létrejött tárlatot Somody Péter
festőművész nyitotta meg 2011. május 7-én.
www.naplo-online.hu
 


SALE - Ne a bóvlit vegyétek!
Elérhető áron kínáltak nagyon nívós műalkotásokat a budapesti Stoll'Art Galéria Sale című kiállításával összekötött vásáron.
A 2011. február 15. és április 15. között megtekinthető tárlaton Gazdag Ági, Gesztelyi Nagy Zsuzsanna, Győri Márton,
Hatházi László András, Holló Anna, Illés Balázs, Kalmár Dorka, Koralevics Rita, Osgyányi Sára,
Papageorgiu Andrea és Soós Nóra alkotásai közül válogathattak az érdeklődők.
A kiállítás az ELLE Dekor Magazinnal együttműködve készült.
www.stollart.hu


Egyszerű többség - Fischer Judit és Mécs Miki a Műcsarnokban
2011. május 26 és április 24 között volt látható az a kiállítás, ahol olyan fiatalok állítottak ki, akik számára az alkotási folyamat
közösségi gondolkodással párosul. A résztvevők között több olyan műhely is megtalálható volt, ahol különböző művészeti
ágak képviselői dolgoznak együtt. A meghívott párosok, vagy csoportok részben egymással kölcsönhatásban is hoztak
létre műveket. Ezek a csoportok a közös gondolkodásnak köszönhetően több nézőpontból vizsgálnak egy adott
művészeti problémát, miközben gyakran valamiféle utópiát állítanak maguk elé, melyhez a közös munka igazodik.
A kiállítás ezekre a közösségi munkafolyamatokra és az alkotó közösségeket mozgató utópiákra kérdez rá.
www.egyszerutobbseg.blogspot.com
 


Jézusom, csak most érkeztem meg!
 A Fiatal Képzőművészek Stúdiója új tagjainak - köztük
 Horváth Csaba Árpád - januári bemutatkozó
 kiállításáról készült videó látható
 az inexhibition blogján. 
 http://inexhibitionblog.blogspot.com/2011/03/uj-tagok-1-in-studio.html


Már köhögünk...
- Szép alkotások, de sajnos csak halott művészektől gyűjtök.
- Már köhögünk... - válaszolta Fischer György szobrászművész egy műgyűjtő
hölgy dícsérő, ugyanakkor sajnálkozó szavaira. Ez az azóta szállóigévé vált
kijelentés lett annak a kiállításnak a címe, amit 2011. március 25-től
láthatott a közönség Budapesten az Újlipótvárosi Klub Galériában.
Fischer György és Győrfi András első közös tárlatát Wilheim Gábor
barát és gyűjtő nyitotta meg.


Fehérségben születtek - Gábriel József kiállítása a zalaegerszegi Izsák ÁMK-ban
Ha valamely festményről készül egy fotó, ami megjelenik egy újságban, és azt egy festőművész kivágja, hogy felhasználja saját alkotásához; az a reprodukció
reprodukciójának a reprodukciója. Röviden: Reproreprorepro. Ezzel el is érkeztünk Gábriel József (söjtöri születésű, jelenleg az USA-ban élő) festőművész
egyik képének címéhez. Az alkotónak 2011. március 22-én nyílt kiállítása a csácsi Izsák Imre ÁMK Dús László Galériájában „Fehér képek” címmel.
A sorozat darabjait egyfajta technikai újítás szülte. A képek alapja valamilyen régi nyomat, mondjuk egy kép reprodukciója. Ez kerül bele egy fehér
színű alapozó rétegbe, így a régi kép az anyag ősállapotában születik újjá. A mű aztán festékréteget is kap a végén.  Így lesznek kicsit montázs-
és kollázs-szerűek a képek, de a művész szerint igazából egyik kategóriába sem sorolható a végeredmény.
www.zalamedia.hu


Farkas Ferenc és Frimmel Gyula kiállítása Ljubljanában
 2011. február 17-én délután a nagykövetség szalonjában került sor Farkas Ferenc szobrász- és
 Frimmel Gyula grafikusművész kiállításának megnyitójára a zalaegerszegi Városi Hangverseny-
 és Kiállítóterem szervezésében. A megnyitón Pánczél Kristóf énekművész és Tóth László
 zongoraművész 3-3 Schubert, illetve Ravel-dalt adott elő nagy sikerrel. A megnyitón
 köszöntőt mondott Szent-Iványi István nagykövet, a művészeket Gecse Péter,
 a Zalaegerszeg Megyei Jogú Város kulturális bizottságának elnöke méltatta.
 www.mfa.gov.hu/kulkepviselet/SLO/hu/


FKSE Villámrandi - három művész, egy óra: Erdélyi Gábor, Horváth Csaba Árpád és Szinyova Gergő
A korlátok adottak és megkerülhetetlenek, ugyanakkor nem kizárólag kényszerként lehet értelmezni ezeket. Amellett, hogy kijelölik a határokat
és esetenként az alkotás valódi gátjává válnak, számtalan alkalommal hozzásegítenek az összpontosításhoz és a képességek mozgósításához.
A Fiatal Képzőművészek Stúdiója új beszélgetéssorozatában egy ilyen korlátot jelöltek ki az előadók számára, és 20 percben határozták meg
a rendelkezésükre álló időt, melyben folyamatban lévő munkájukat, vagy az őket aktuálisan foglalkoztató szakmai kérdéseket mutatják be.
Az időben szűk határok közé szorított előadás a figyelem fókuszálását és felfokozott koncentrációt követelt, mind az előadók, mind
a befogadók részéről, amit a prezentációkat követő felhőtlen beszélgetés old fel. Az első villámrandit 2011. február 23-án rendezték.
 


Tárlatnyitó papírcsíkokon
171,5 centiméter magas. Zalaegerszegen született. Fontos számára az őszinteség.
Körforgalomban még bizonytalanul vezet. Kőfaragó, de képeket is fest, sőt szobrokat is készít.
Főleg grafittal és tussal dolgozik. Képarányai furcsának tűnnek a kerethez képest, de a mű ezzel együtt válik teljes egésszé.
Rozmán Balázsról szólnak a fenti állítások, melyek a Martonosi Galériában hangzottak el a minap egy kiállításmegnyitón.
Tóth Norbert képzőművész-rajztanár olyan beszédet szeretett volna mondani barátai tárlatán, melynek legalább egy-egy
mondatára emlékeznek a hallgatók/látogatók. A szöveget ezért papírcsíkokra vágta, s mondatonként megkapták a jelenlévők.
http://www.zalamedia.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=28963


Lendületben a Spiritusz Galéria és művészköre
A Spiritusz Galéria Budára költözése alkalmából megrendezett  nyitótárlat február 10-én, 18 órakor kezdődik. Abonyi Alma, Appelshoffer Péter,
Balla Vivienne, Fabók-Dobribán Fatime, Fátyol Viola, Hangay Enikő, Jahoda Réka, Kaszás Réka, Komlovszky-Szvet Tamás, Mayer Hella,
Szemethy Orsi, Tesch Katalin, Tóth Szilvi a mozgás jelenségére reflektálnak személyre szabottan. Arra az evidenciára, mely egyúttal
paradoxon. Bár a művészettörténetben alapvető, de többrétegű ábrázolási, kifejezési, technikai probléma, mind jelképtárát,
értelmezési tartományát tekintve sokrétű. Más-más rétegét és vonulatát ragadták meg az alkotók is, habitusuknak
megfelelő, eltérő sebességre kapcsoltak koncepciók kigondolása, megvalósítása közben.
www.spiritusz-galeria.hu


Saját préselésben: mintegy 250 kölcseys diákmunka a paravánokon
Soha ennyi diákmunka nem került még bemutatásra a Kölcsey-gimnázium Vajda Lajos Galériájában, mint ami a pénteken megnyílt Metszetek című kiállításon. Mintegy 250 lap. Megszületésük körülményei is rendhagyóak.  Monok Balázs, a gimnázium rajztanára ugyanis egy olyan akciót talált ki, amivel egy csapásra felkeltette a diákság érdeklődését a grafika műfaja iránt. Az iskola TÁMOP tehetséggondozó pályázaton elnyert támogatásából szerencsére futotta az ötlethez szükséges grafikai présgépre, elegendő festékre, linóleumra, linókésre, papírra és szikére. Már csak dolgozni kellett...
Az utolsó nyomat a kiállítás megnyitóján készült el. A metszetet a tanár úr készítette, a prést a végzős Ágoston Andor tekerte. Ahogy átfutott a henger alatt a papír, már fel is mutatták a művet: Gratulálok! A gesztust a diákok ovációval fogadták. Érezhető volt, mostantól kicsit mást jelent számukra a képzőművészet.
www.zalaihirlap.hu
 


Tárlatavató a Zrínyiben - Borbás Györgyről nevezték el az iskola galériáját
Borbás György rajzaiból nyílt kiállítás ma a Zrínyi Miklós Gimnáziumban. Az ünnepélyes megnyitón Németh János
keramikusművész méltatta egykori barátja munkásságát. A megemlékezésen galériát is elneveztek a
pedagógusról. A dimbes-dombos zalai táj Borbás György számos rajzán visszaköszön. Érzelmi
világában a néphagyományok mindig fontos szerepet kaptak, művészi és népművelői munkáin
túl rendszeresen publikált irodalmi folyóiratokban, valamint tanította a jövő nemzedékét.
Borbás György munkásságát a galéria folyosója őrzi mostantól.
www.zegtv.hu
 


Együtt kép és szöveg: Kiss Ágnes Katinka és Monok Balázs kiállítása a Martonosi Galériában
Régiségboltban pop art kép? Akkor az biztos nem egy hagyományos régiségbolt,
és lehet, hogy a pop art is csak utánérzés… nem pedig Warhol eredetiben.
December óta az antik tárgyak mellett helyi kortárs művészek alkotásai is
láthatók a Martonosi Galériában. Decemberben Németh Klára és Fischer
György munkái voltak láthatók, néhány hete pedig Kiss Ágnes Katinka és
Monok Balázs alkotásaiból nyílt tárlat, ami február 21-ig látható.
www.zalamedia.hu


Együtt nem megy. Húzás. Maradj otthon vagy gyere. Társkeresők. Motivációs kenyér. Üdvözlöm a viszontlátást. Kezdődik. ...
2011. január 12. és január 22. között, illetve január 26 és február 5-e között
két csoportba bontva mutatkoztak be a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának
új tagjai. Ez előbbi időpontban Horváth Csaba Árpád mellett Adamkó Dávid,
Békési Ervin, Buda Gábor, Camilla Englund, Horváth Roland, Kaliczka Patrícia,
Karas David, Martin Henrik, Mátrai Erik, Molnári Mariann és Romhány Veronika
állítottak ki. A kiállítás kurátora Szolga Hajnal volt.
http://studio.c3.hu/
 


Egykori Adysok tárlata
 "Adysok felsőfokon". Ez a címe annak a kiállításnak, amely november
 11-én nyílt meg az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és
 Alapfokú Művészetoktatási Intézmény galériájában. A tavaly
 útjára indított sorozat mostani állomásán is volt Adysok
 mutatkoznak be. Ezúttal képző- és iparművészek.
 A ZTV beszámolója az eseményről:
 www.zegtv.hu/index.php?mod=hr&hr_id=769


Szobrászat?!
 Pécsi és Pécshez kötődő művészek alkotásaiból nyalt kiállítás november 5-én a Nádor Galériában.
 Archaikusság és progresszivitás a Senkiföldjén: A "helytelen" szobrászat helye. Aktualitás
 az érdektelenségben: a szobrászi gondolat létjogosultsága ma. A szobrászi tett
 kikezdhetetlensége a a tétlenségben: Lesz szobrászat.?! A kortárs plasztika
 dilemmáira, aktuális kérdései 41 alkotó - köztük Horváth Csaba Árpád - ad
 választ a december 5-ig látható tárlaton.
 www.pecskep.hu


Szomszédolnak a Szalon művei
 November végéig megyeszékhelyi képzőművészek munkáival találkozhat az arra járó az ausztriai Alsóőrön.
 Az I. Zalaegerszegi Szalon anyagából látható válogatás. A művek a több száz éves Öregiskola felújított
 épületében leltek átmeneti otthonra, ahol egyébként a térség legnagyobb magyar nyelvű könyvtára is
 működik, no meg a Magyar Média és Információs Központ. Ennek vezetője, Kelemen László volt a
 művészeti szomszédolás egyik fő patrónusa, honi részről pedig Farkasi Csilla, a Szalon
 kurátora vette kézbe az ügyet. 
 www.zalaihirlap.hu/kultura_oktatas/20101116_szomszedolnak_szalon_muvei 

 


Mixpickles - Vegyes savanyúság
Borbás Helga képei is szerepeltek azon a bécsi
tárlaton, amit szeptember 6. és 17. között
rendezett a Galerie im Domenig-Haus.
A kiállításon összesen 15 művész
alkotásai tekinthették meg
az érdeklődők.
www.domeniggalerie.at
 


A ki néz kit-körjáték
Barta Edit kritikus, esztéta
október 12-én nyitotta meg  Gazdag Ágnes és
Nagy Sára közös kiállítását Budapesten, a
Sotll'Art Kortárs Galériában.
A tárlat november 10-ig
látogatható.
www.stollart.hu


Farkas Ferenc-kiállítás Marcaliban
2010. június 30. és agusztus 18. között Farkas Ferenc
szobrászművész munkáiból rendeztek kiállítást a
marcali Bernáth Aurél Galériában.
A tárlatot dr. Kostyál László művészettörténész,
a Zala Megyei Múzeumok Igazgatóhelyettese
ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.
 


Párizsról, Bécsről és a Szalonról - Fischer Judit nyerte a Zalaegerszegi Szalon-díjat
A Budapest Galéria műteremcsere pályázatának ösztöndíjasaként két hónapot töltött
egy párizsi alkotóházban Fischer Judit festőművész. Franciaországból egyenesen
Bécsbe sietett, hiszen a Secession-ban egy csoportos kiállításon vesz részt tucatnál
is több művével. Ezek után pedig megnyerte az első alkalommal megrendezett
Zalaegerszegi Szalon díját. Az itt szerzett élményekről Pánczél Petra írásában
olvashatunk az alábbi weblapon.
www.zalamedia.hu
 


Fischer György kiállítása Balatonfüreden
A Balatonfüredi Művészeti Fesztivál keretében
július 2-án nyílt meg Fischer György kiállítása a
balatonfüredi Kerektemplom Galériában. Az épület
altemplomában látható alkotásoknak különleges
atmoszférát adott a környezet, aminek köszönhetően
a szobrászművész egyik legjobban sikerült tárlatában
gyönyörködhettek az érdeklődők.


Negyedszer is felakasztották
 Kannibalizmus vádjával letartóztatták Dienstag István képzőművészt Németországban, s most egy börtönből folytat levelezést húgával.
 Egy nyúl kedvtelésből(?) több zalaegerszegi épület tetejéről is levetette magát. A pincében pedig mindenki tiszteletét tehette egy  
 siratófal előtt. Ilyen egy csoportos tárlat Zalaegerszegen, zömében helyi művészekkel.
 Negyedik alkalommal rendezték meg fiatal zalaegerszegi képzőművészek a „Könyörgöm akasszuk fel” című csoportos kiállítást,
 melyen húsz, Zalához kötődő alkotó mutatta be legújabb műveit. A tavalyi évhez hasonlóan a Kosztolányi út 47. szám alatti
 üresen álló családi ház (egykor Kosztolányi kávéház) és annak pincéje szolgált kiállítótérül.
 www.zalamedia.hu


Hova megyünk innen? - kiállítás a Secessionban
Bécsben, a Secession impozáns épülete ad otthont egy
a közép- és kelet-európai képzőművészet jövőjét a jelen
alkotói szemével bemutató tárlatnak. A kiállítók - köztük
Fischer Judit és Mécs Miklós, valamint a SZAF - mind
ebben a régióban élő fiatal művészek.
Az anyag augusztus 29-ig látogatható.
http://www.secession.at


Zalaegerszegi Szalon a Zsinagógában
A rendezők a Zalai Tárlat folytatásának szánták, de
az anyagi lehetőségek miatt szűkebb körben kerül
megrendezésre a Zalaegerszegi Szalon. 
A megyeszékhelyen élő művészek alkotásaiból
neves szakemberekből álló zsűri - Wéhner
Tibor és Pinczehelyi Sándor - válogatott.
A tárlat július 8. és augusztus 18. között lesz látható.


Könyörgöm akasszuk fel... negyedszer!
Ismét a tavalyi helyszín, a Kosztolányi út 47. szám alatti villa ad otthont egy kis kortárs művészetnek
Zalaegerszegen. 2010. május 29-én 16 órakor nyílik és csak azon a hétvégén lesz látható a
Borbás Helga, Csiki Emese, Énzsöly Kinga, Fischer György, Fischer Judit, Gazdag Ágnes,
Goór Gábor, Grubánovics Attila, Gyerák Petra, Karácsonyi László, Kis Ágnes Katinka,
László Edina, Mécs Miklós, Monok Balázs, Rozmán Balázs, Szentgróti
Dávid, Szép Veronika és Tóth Norbert munkáit bemutató kiállítás.
A megnyitón az eat. zenél.


A Derkovits-ösztöndíjasok kiállítása az Ernst Múzeumban
Sokak szerint évek óta nem volt ilyen erős évfolyam,
és műfajilag, tematikailag ennyire sokszínű
bemutatkozó anyag. A harmadik évfolyam
alkotói között ott találhatjuk Fischer Jucit
és Mécs Mikit is. 
A tárlat május 2-ig látható.
www.mucsarnok.hu
 


Fischer a Zsinagógában
2010. április 23-án 17 órakor veszi kezdetét
Fischer György szobrászművész egyéni
kiállítása a zalaegerszegi Zsinagógában
(Keresztury Dezső ÁMK Hangverseny és
Kiállítóterme). A tárlatot Drabik István
Munkácsy-díjas szobrászművész
nyitja meg.


Fischer György kiállítása a Kölcseyben
Tárlat nyílik március 26-án 10:35-kor a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban.
A kiállítás sorozat – melyet Monok Balázs szervez – Fischer György Munkácsy-díjas
szobrászművész munkáinak bemutatásával gyarapszik. Elsősorban a művész
rajzai és vegyes technikával készített képei kerülnek most előtérbe, de
szobraival is találkozhatunk, igaz csak a megnyitón virtuális
formában – vetítés keretén belül. A kiállítás április 21-ig
tekinthető meg tanítási napokon 8-tól 16:30-ig.
 


Emléktábla Holub József tiszteletére
Március 31-én Holub József születésének 125. évfordulója alkalmából emléktáblát
avattak a Kinizsi- és Holub utcák sarkán álló épületen. A Millecentenáriumi
Közalapítványnak már évek óta zajlik a táblaavató akciója, melynek célja,
hogy az ország vagy a megye egy-egy híres szülöttének emléket
állítsanak a róla elnevezett utcában.
Holub alakját Farkas Ferenc formálta meg.
www.zalamedia.hu
 
 


A stílus határeset - Szentgróti Dávid kiállítása a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban
A zalaegerszegi születésű, ám Pécsen élő, alkotó és oktató Szentgróti
Dávid, főleg fekete-fehér tusrajzait mutatja most be az a kiállítás-
sorozat, amit Monok Balázs immár második éve szervez. 
A március 23-ig látható képek témája a rajzóra, az a
szituáció, amikor egy társaság, egy osztály körülölel
egy látványt, egy modellt.
www.zalamedia.hu
 


Gazdag Ágnes kiállítása az Erlin Klub Galériában
Gazdag Ágnes festőművésznek 2010. március 17-én
nyílt kiállítása Budapesten az Erlin Klub Galériában.
A tárlatot Nádudvari Noémi esztéta nyitotta meg a
Miami Porno Machine zenei kíséretében.
A műveket április 20-ig lehet látogatni
hétköznap 12 és 18 óra között.
(Fotó: Zvonimir Ferina)


A nagy üzlet / Szétszerelt világ
A Trafóban Gerhes Gábor egy ma is működő zászlókészítő és műhímző szövetkezet kortárs műgyűjtők megrendelésére
készített termékeit mutatja be; Bodó Sándor egy személyes indíttatású kutatásba kezdett, három, saját életútja
szempontjából fontos szövetkezet újralátogatásával; Erdei Krisztina fotói pedig mindezek szubjektív nézetét
rögzítik. A kiállításhoz kapcsolódóan fogott szövetkezet-alapításba Fischer Judit, Mécs Miklós és Vándor
Csaba, az előkészületek azonban annak felismeréséhez vezettek, hogy az egyébként ugyancsak a tagok
elkötelezettségén és önkéntes társulásán alapuló egyházalapítás megvalósíthatóbb célnak tűnik. 
www.trafo.hu
 


A kocka elvan - Fischer Judit és Németh Klára kiállítása Keszthelyen
Anya és lánya mutatta be munkáit Keszthelyen a Balaton Színház
Simándy-termében „A kocka elvan” című tárlaton. A megnyitó
ferbruár 9-én rendhagyó módon zajlott, ugyanis a művészek
saját maguk mondtak beszédet: egymásról. Németh Klára
tűzzománcai és aquarelljei, továbbá Fischer Judit
aquarelljei február 26-ig tekinthetők meg.
www.zalamedia.hu
 


Bizalom /Trust - a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán tanuló, vagy ott végzett fiatal szobrászok alkotásai
Burkus Judit, Gajcsi Blanka, Hack Ferenc, Horváth Csaba Árpád, Kiss Andor, Krámli Márta, Lengyel
Péter, Orosz Klára, Palatinus Dóra, Szabó Attila Sándor, Szalay Péter, Tóth Zsuzsa és Veres Balázs
munkáiból válogatták össze azt a kiállítást, ami 2010. január 15. és 2010. február 19. között volt
látható a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben.
A Bizalom című kiállítás a műfaj keretein belül rendezett csoportos tárlat volt, amely a közelmúltban
készült anyagot mutatott be és automatikusan értékes információkkal szolgált az adott műfaj jelenlegi
állapotára vonatkozóan, s diskurzust generált mind a műfajról, mind a kortárs művészetek egészéről.


Public Art: amit a szem lát, de nem érzékel...
A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus nyílt pályázata segítségével, különleges, egyedi
művek születtek Győrben. Németh Ilona, dunaszerdahelyi képzőművész és Horváth Csaba, budapesti
szobrász nagyot álmodott, és alkotásaikkal egy új színfoltot varázsoltak a város életébe. A Public Art
alkotások 2009. november 25-ig látogathatók, a Honvéd ligetben és a Vidéki Buszpályaudvaron.
A meghökkentő, helyspecifikus alkotások felállítása támogatásokkal valósult meg, Győr
városa csak a helyszínt biztosította az ötlet megvalósításához.
www.hircity.hu
 


Új művek a Vitrin kínálatában
Január 22-én nyitott és március 15-ig meghosszabbították a Vitrin Kortárs Képző- és Iparművészek Társasága tárlatának
nyitva tartását a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban.
A résztvevőket Gyutai Csaba alpolgármester köszöntötte, majd Kostyál László művészettörténész mondott megnyitóbeszédet.
Az Új művek című kiállításon 25 alkotó tette le névjegyét. Köztük jól ismert mesterek, mint például Németh János,
Szabolcs Péter, a középgeneráció ugyancsak neves képviselői, mint Farkas Ferenc, Frimmel Gyula, ám az új
generáció - Kiss Ágnes Katinka, László Edina, Bárdosi Katinka - ugyancsak helyet követel magának.
www.zalaihirlap.hu


Camuflage - egy kis iparművészet a színházban
November 17-én, 18 órakor nyílik három fiatal iparművész - László Edina,
Szigeti Vanda és Weisz Orsolya - kiállítása a zalaegerszegi Hevesi
Sándor Színház Galériájban. A tárlatot Polgár Csaba iparművész,
egyetemi tanár nyitja meg. Az alkotók közül László Edina
munkái hamarosan a www.finearthotel.hu-n is
megtalálhatók lesznek.


Németh Klára kiállítása a Kölcsey Gimnáziumban
November 9-től 30-ig iskolai tanítási időben látogatható Németh Klára
festőművész kiállítása a zalaegerszegi Kölcsey Gimnázium
Vajda Lajos Galériájában. A kiállítás egy sorozat kezdete
is egyben, amely Monok Balázs szervezésében és
rendezésében ismert zalaegerszegi
képzőművészek munkáit vonultatja
fel a 2009/2010-es tanév során.


Szobor Degré Alajos tiszteletére
A zalaegerszegi önkormányzat és a Degré Alajos Zalai Honismereti
Alapítvány szobrot állított a jogtörténész, levéltáros tiszteletére,
születésének 100. évfordulójának alkalmából. Farkas
Ferenc alkotását november 5-én ünnepélyes keretek
között avatták fel a Kvártélyház udvarán.
www.zalamedia.hu


Frimmel Gyula kiállítása a Zsinagógában
2009. november 9-én délután 5 órakor kiállítás nyílik
Frimmel Gyula legújabb munkáiból Zalaegerszegen a Zsinagógában.
Dr. Gyimesi Endre polgármester köszöntője után Gábriel József
festőművész nyitja meg a december 20-ig látható tárlatot.
A grafikusművész újabb képei hamarosan weblapunkon
is megtalálhatók lesznek.
 


Sport Exhibition - kiállítás a Barakkban Gazdag Ágival
Hogy, hogyan jön össze sport és művészet? - teszik fel a kérdést a Barakk Galériában szeptember 7-től látható
Sport Exhibition című kiállítás szervezői. A Boulevard & Brezsnyev Alapítvány támogatásával létrejött tárlat
"gondozói" meg is válaszolják a nem is olyan nagy rejtélyt: "Vagy úgy, hogy a közös eredőre gondolunk,
a múltba rejtett értelemre, vagy sehogy." Gondolj a Möbius-szalagra - szólítják fel az érdeklődőket.
"Bárhonnan indulunk el, ugyan oda érkezünk. Az Emberhez."
A kiállítás szeptember 30-ig látható.
http://bbgaleria.hu/


EXEK - a BDF örgediákjainak kiállítása a Médium Galériában
Szeptember 4-én este 8 órakor Bartek Péter Pál festőművész nyitja meg a szombathelyi VMMIK Médium
Galériájában azt a kiállítást, amit a főiskola elmúlt 10 évében végzett rajz szakos diákjainak legfrissebb
alkotásaiból válogattak össze. Így kerülnek bemutatásra Baki Orsolya, Balogh Patrik, Bárány Áron,
Bodorkós Orsolya, Dencs Zsanett, Gyerák Petra, Jakab Péter, Kovács Gombos Dávid,
Molnár Anna, Tóth Norbert, Németh Attila, Sári András és Turi Gábor munkái.
A kiállítás szeptember 18-ig látogatható.
www.vmmik.hu

 


Köztes idő: jöjj! - Sz.A.F. (Fischer Judit és Mécs Miklós kiállítása)
Szeptemberben a SZ.A.F. kiállításával folytatódik a Köztes idő sorozat a budapesti Dorottya Glériában.
A konceptuális jellegű, kritikai-humoros installációiról, akcióiról és poétikus hangvételű rajzairól
ismert fiatal művészpáros a kiállítás időtartamára mintegy „beköltözik” a galériába, s vernisz-
százs–finisszázs–szünnap ütemben, egymást követő mini-kiállításokat rendez.
Vernisszázsok: szeptember 7, 10, 13, 16, 19, 22, 25. 19:19–23:23
Finisszázsok: szeptember 8, 11, 14, 17, 20, 23, 26. 14:14–19:19
Szünnapok: szeptember 9, 12, 15, 18, 21, 24.
                                               www.mucsarnok.hu


Fischer György kapta Balatonfüred város díját a X. Jubileumi Balaton Tárlaton
A Fényfestés című X. Jubileumi Balaton Tárlaton kiállított kétszáz művész munkája átfogó képet
nyújt a látogatóknak a tóhoz kötődő alkotók munkásságáról a balatonalmádi Városháza
Padlásgalériájában, a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár aulájában, valamint
zöld termében. A többek között Farkas Ferenc, Fischer György, Frimmel Gyula és
Tánczos György munkáit is felvonultató kiállítás megtekinthető szeptember 8-ig.
www.naplo-online.hu


Egy Immediatista Potlach (Osztálytalálkozó) - Fischer Judit és Mécs Miklós kiállítása a Budapest Galériában
„A szájjal és aggyal festők leginkább nem festenek. Leginkább agyalnak és beszélnek a művészetről.
Önmaga paródiájába fordítják, nevetségessé teszik a semmitmondó tendenciákat, új
lehetőségeket tárnak fel a kiüresedett, szépelgő festőiség helyett, ötleteket,
terveket dolgoznak ki egy izgalmasabb, őszintébb, nyitottabb, szabadabb
festészet (művészet) jegyében.” 
A kiállítás 2009. szeptember 20-ig látogatható.
szaf.blogspot.com/


Kiss Ágnes Katinka a Henkel Art Award 2009 döntőjében
Százegy magyar művész jelentkezett az idén a Henkel művészeti díjra.
A pályaműveket elbíráló, hazai szakértőkből álló zsűri Kiss Ágnes Katinkát,
Nagy Barbarát és Tarr Hajnalkát juttatta tovább a nemzetközi mezőnybe.
Munkáikat szeptemberben a nemzetközi zsűri bírálja el Bécsben.
Novemberben hirdetik ki, hogy ki a 31 országban kiírt,
hétezer euróval járó pályázat nyertese.
www.henkel.hu


"Zala megye 1000 éves" megyei képző- és iparművészeti kiállítás
Július 4-én késő délután nyílt meg a nagykanizsai HSMK-ban a megyei közművelődés által szervezett
Zala Megye 1000 éves című megyei képző- és iparművészeti kiállítás. A hónap végéig látogatható
tárlatot, mely 32 Zalában élő képzőművész több, mint félszáz alkotását vonultatja fel, több
évnyi kihagyás után hagyományteremtő szándékkal első alkalommal rendezték meg.
A zsűri az első díjra Santák Judit alkotását találta érdemesnek, de szintén díjazták
Budaházi Tibor és Nemes László festőművészek munkáit, munkásságát is.
www.zalaihirlap.hu


A Derkovits-ösztöndíjasok kiállítása
Budapest kiállítási életében ez a fiatal képzőművészek munkáiból összeálló évenkénti tárlat mutatja
megleggazdagabban a kortárs művészet sokféleségét.
A Magyarország egyik legnívósabb képzőművészeti ösztöndíját elnyert alkotók - köztük
Fischer Judit és Mécs Miklós - mindhárom évfolyamának munkáit bemutató
kiállítás 2009. augusztus 30-ig látható Budapesten az Ernst Múzeumban.
www.mucsarnok.hu
 


Az elérhetőség a lényeg - tusrajzok a Kölcseyben
Végül, de nem utolsósorban Gyerák Petra tusrajzai kerültek a Kölcsey Ferenc Gimnázium Vajda Lajos Galériájába.
Ezzel lezárult az iskola rendkívüli rajzórasorozata, melyeken fiatal helyi képzőművészek mutatkoztak be a diákoknak.
„Tanár Úr, mi a téma?” Ember és érzelem – válaszolt Monok Balázs rajztanár-szervező.
„Lehet halálfejet is rajzolni?”  Hát, ha neked ez jut eszedbe róla. Valóban, az „ember és érzelem”
munkacímet kapta az óra, melyen az iskola 8. K osztálya reagált Gyerák Petra alkotásaira.
www.zalamedia.hu


Papíralap - grafikai kiállítás a szombathelyi Irokéz Galériában
A szombathelyi Irokéz galéria az elmúlt húsz év legjelentősebb magyar grafikai munkáit mutatja be Papíralap című, június 5-ig látható kiállításán.
A résztvevő művészek:
Ádám Zoltán, Csáky Marianne, Ferenczi Róbert, Fischer Judit, Fodor János, Gémes Péter, Gerhes Gábor, Háy Ágnes, Hejettes Szomlyazók,
Horváth Tibor, Koralevics Rita, Korcsmár Eszter, Koronczi Endre, Kótai Tamás, Lóránt Anikó, Magyarósi Éva, Mécs Miklós, Medve András,
Navratil Judit, Nemes Csaba, Pinczehelyi Sándor, Roskó Gábor, St. Auby Tamás, Swierkiewicz Róbert, Szabó Ábel, Szabó Eszter,
Szarka Péter, Szépfalvi Ágnes, Szíj Kamilla, Szikora Tamás, Szörényi Beatrix, Szűcs Attila, Tarr Hajnalka, Tibor Zsolt,
Varga Ferenc, Várnai Gyula, Vécsei Júlia
A kiállítás kurátora Bódi Kinga.
www.index.hu


(Fél)álom képek Marlból
Szövevényes szálakon jutott el a négy fiatal képzőművész, Csiki Emese, Kiss Ágnes Katinka, Monok Balázs
és Szentgróti Dávid 2007 nyarán egy hónapra Marlba, a Ruhr Klassic Fesztiválra. Közülük hárman akkor
diplomáztak a PTE Művészeti Karán, s mesterük Tolvaj Ernő őket választotta ki, hogy az Európa
Kulturális Fővárosa projekt keretében utazzanak ki a németországi programra.
Az Egerszeg Fesztivál keretében a Keresztury ÁMK Gönczi Galériájában nyílt tárlat a német
művésztelepen készült alkotásokból Marler Juice címmel.
http://www.youtube.com/watch?v=_-KdLHHdii0


Párbeszéd művészettel
Hat uniós országból összesen tizenhárom alkotó érkezett művével a Keresztury
ÁMK Hangversenytermébe. A kiállítás egyfajta értékközvetítő párbeszéd,
ahol több ország, több stílusú és életkorú alkotója költözött egy térbe.
Magyarországot ezúttal két helyi születésű képzőművész:
Bóbics Diána és Monok Balázs képviseli.
A tárlat június 4-ig várja az érdeklődőket.
www.zalamedia.hu


Vágyképek a falon - Borbás Helga a Kölcseyben
„Az épület csak üres dísz, ha nincs mögötte emóció”. A házak, városrészletek – vagyis
a „vágyképek”, „vágyfirkavárosok” – gyakran vörösen izzanak, bár a színvilág azért
helyszínenként változik.
Borbás Helga festőművész kiállításával folytatódott a Kölcsey Ferenc
Gimnázium rendkívüli rajzórasorozata.
www.zalamedia.hu


Sikerek Krosnóban
2009-ben Krosnóban került sor a Lengyelország és Magyarország közötti kulturális találkozóra a Lengyel-Magyar Barátság Napja alkalmából.
Az esemény díszvendége ezuttal Krosnó testvérvárosa, Zalaegerszeg volt, amelynek bemutatkozása adta az ünnepi programok nagyját.
Boncz Barnabás kiállítást szerveztek 29 zalai művész számára az újonnan átadott kulturális központban. Bemutatkozhatott többek
között Bedő Sándor, Béres János, Budaházi Tibor, Farkas Ferenc, Fischer György, Frimmel Gyula, Gábriel József, Németh Klára,
a fiatal tehetségek közül pedig Borbás Helga, Kiss Ágnes Katinka, Monok Balázs, Szentgróti Dávid és Tóth Norbert.
A tárlatot és vele a több napos kulturális programot a lengyel és a magyar köztársasági elnök nyitotta meg.
www.zalamedia.hu


Reális vonalak - kiállítás Szabó Attila képeiből
Ha a vágódeszka olyan, mintha valós lenne – hát, még rajta a hal – akkor az valamiféle
realisztikus ábrázolás. Hogy a másik képen mit bámulnak az alakok, azt az alkotó
sem tudja. Nem döntötte el; csak úgy egy irányba néznek.
A Szabó Attila képeiből rendezett kiállítás 2009. március 2. és 30. között
volt látható a Kölcsey Gimnázium galériájában.
www.zalamedia.hu


Fotók a Könyörgöm akasszuk fel III. megnyitójáról
Április 4-én a Cafe de Santiagó nevű szórakozóhelyen
(Zalaegerszeg, Kosztolányi u. 47.) és annak pincéjében nyílt kiállítás
fiatal képzőművészek részvételével. Bálizs Andrej építész-tervező művész
megnyitóbeszéde után Kocsmár Péterék gitároztak, majd Marton Gábor dobolt.
Az éjszakát a Slow és Zsírsátán által generált zenés buli zárta.
Katona Tibor fotóriportja a Zalai Hírlap képgalériájában található.
http://ajanlo.plt.hu/cgi-bin/common/galeria.cgi?online=zh


Könyörgöm akasszuk fel! III.
Az immár hagyományossá váló csoportos kiállítás koncertekkel egybekötött megynyitója
2009. április 4-én lesz. A helyszín ismét rendhagyó: Zalaegerszegen, a Kosztolányi út 47. száma
alatti villa ad otthont Borbás Helga, Csiki Emese, Dienstag István, Énzsöly Kinga, Fischer György,
Fischer Judit, Gazdag Ágnes, Grubánovics Attila, Gyerák Petra, Karácsonyi László, Kiss Ágnes
Katinka, Koller László, László Edina, Lengyel Valter, Mécs Miklós, Monok Balázs,
Rozmán Balázs, Szabó Attila, Szentgróti Dávid és Tóth Norbert alkotásainak.


Ne félj Nyuszi!
Gazdag Ágnes Ne félj Nyuszi című kiállítása
2009. március 11-től 25-ig látható Budapesten,
a Ferenczi Interior Antique & Design Galériában.


Fabók-Dorbibán Fatime a Spirituszban
A budapesti Spiritusz Galéria Tábla Tologató Tárlat
sorozatában 2009. március 2. és 9. között
Fabók-Dobribán Fatime fikció és valóság
közti világában barangolhattunk.
www.spiritusz-galeria.hu


Kisbetűs élet - Fischer Judit kiállítása Budapesten
"Jobb címet nem tudok adni, legyen ez a Kisbetűs élet. Így, átalakítás nélkül,
pontosan kifejezi azt, amiről szó van: a nagybetűs ellentétéről, a hétköznapokról,
a semmiségekről."  A kiállítás két hétig, 2009. február 29-ig volt látogatható
a Stúdió Galériában.
www.es.hu


Ha halad a ceruza
Tóth Norbert képzőművész volt a vendége a gimnázium rendkívüli rajzóra-sorozatának,
melyet az iskola rajztanára, Monok Balázs indított útnak még tavaly ősszel. A cél
változatlan: (szó szerint) képet adjanak a diákoknak a kortárs művészet irányzatairól,
a zalai alkotók munkáin keresztül. A galériába ezúttal meztelen női képek kerültek,
amolyan vázlatok, pár perces gyors rajzok. A kiállítás 2009. január 14-től két hétig látogatható.
www.zalamedia.hu


Monok vs. Dienstag
Január 8-án kissé rendhagyó módon, telefonon nyitották meg
Monok Balázs és Dienstag István kiállítását a zalaegerszegi
Móricz Galériában. A beszédet mondó Szentgróti Dávid
festőművész Pécsett sétálgatva üdvözölte és kalauzolta
el az alkotók sajátos világába megjelenteket.
www.zalanews.eu


Nincs fehér felület - Kiss Ágnes Katinka kiállítása a Kölcsey Gimnáziumban
Volt, aki meglátta a figurát is, mások inkább csak a színeknek
örültek. Hogy a sárkányok éppen kimennek a képből, s már
csak a farkuk látszik, kevesen vették észre. „A sárkányok
vége” – ez a cím, így mindenki a halott lényeket kereste.


Monok Balázs és Kiss Ágnes Katinka első bécsi kiállítása
Az alkotók 2008 decemberében mindenkit szeretettel vártak
az első bécsi tárlatukra. Ennek nem kisebb intézmény, mint a

Kunsthistorisches Museum adott otthon.
Kiss Ágnes Katinka tőle szokatlanul kis méretű képeket, míg
Monok Balázs nyuszis sorozatának néhány darabját állított ki.
A kiállítás időtartama bizonytalan.


Baba-arcok a Kölcseyben
Portréfestészettel, "babafej-szimbolikákkal" ismerkedtek meg a zalaegerszegi
Kölcsey Ferenc Gimnázium diákjai. Az iskola Vajda Lajos Galériájában ezúttal
Gazdag Ágnes festőművész vitte el képeit.
A kiállítás megtekinthető 2008. november 12. és november 20. között
tanítási napokon 8-tól 16.30-ig.


PÉLDÁUL - Szeretettel meghívjuk
Borbás Helga, Csiki Emese, Dienstag István, Fischer Judit, Gyerák Petra,
Kiss Ágnes Katinka, Mécs Miklós, Monok Balázs, Szabó Attila,
Szentgróti Dávid és Tóth Norbert kiállításának megnyitójára
2008. november 19-én 18 órára a Hevesi Sándor Színház galériájába.
(Zalaegerszeg, Kosztolányi Dezső tér 3.)
A kiállítást megnyitja: Böröcz Nándor.
Megtekinthető 2008. december 4-ig.


A diplomavédésen az összes végzős festőművésznek ki volt állítva a diplomamunkája.
Egy hétköznapi sárga csekkről készült olajfestmény mellett ragyogó tekintetű - ám
meglehetősen komor - babaportrék sorakoztak. A vizsgaelnök (minekután így zajlik egy védés)
megkérdezte Fischer Juditot: Mégis hogy jön össze ez a csekk a babákkal? Mi közük
egymáshoz? A művésznő ezt felelte: - Sehogy nem jönnek össze, és semmi közük egymáshoz,
mivel azokat nem én festettem. - Fischer Judit kiállítása megtekinthető 2008. október 21. és
november 11. között tanítási napokon 8-tól 16.30-ig a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium
Vajda Lajos Galériájában.


Farkas Ferenc szobrászművész és Tánczos György festőművész alkotásaiból nyílt tárlat
a Keresztury Dezső ÁMK Hangverseny- és Kiállítótermében (Zsinagóga). Az Ady Iskola
művésztanárai, bár túl vannak már néhány egyéni és csoportos kiállításon, most először
mutatkoznak be együtt, egy helyen. "A két alkotó vállalta egymást" - mondta Pinczehelyi
Sándor Munkácsy-díjas, érdemes művész a kiállítást megnyitva. Így került össze a korábban
rézkarcokat készítő, akvarelleket festő, manapság inkább régi fotókat, gyerekkori emlékeket
felidéző Tánczos György Farkas Ferenccel.
A kiállítás 2008. június 10-ig látogatható.
www.zalamedia.hu


Kép(rak)tár a Páterdombon.
Raktár; mert kezdetben az összes kép szobába volt zsúfolva, képtár; mert most kilenc fiatal
képzőművész (Borbás Helga, Cseh Róbert, Dienstag István, Fischer Judit, Gyerák Petra,
Kiss Ágnes Katinka, Monok Balázs, Szentgróti Dávid, Tóth Norbert) alkotásai láthatóak szerte
az épületben. Földszinti folyosókon, emeleti mellékhelyiségben, fűtetlen termekben. Mindenhol.
Túlnyomó többségben (80 alkotás!) Kiss Ágnes Katinka festőművész képei; ezért Első
Zalaegerszegi Katinka KÉP(rak)TÁR a gyűjtemény. Pánczél Petra "KISS ÁGNEKS KATINKA
A HÁTTEREKRŐL ÉS A BEFOLYÁSOLHATÓ KÉPEKRŐL" című írása az alábbi linken olvasható:
www.zalamedia.hu


Borbás Hega első önálló kiállítása
Bécsben a Régi Városháza (Altes Rathaus, 1010 Wipplingerstrasse 8.) adott helyszínt
2007. október 25. és november 15. között Borbás Hega első önálló kiállításának Ausztriában.
Az osztrák fővárosban élő alkotó az Europäschen Kulturkreis der bildenden Künstler művészeti
csoportnak is tagja.


Eurégió Művészeti Díj
A Burgenland tartomány, Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyék által alapított Eurégió
West/Nyugat Pannónia harmadik alkalommal írta ki az Eurégió Művészeti Díjat. A határmenti
térségek közötti együttműködés területén eddig is számos eredményt felmutató szervezet
fontosnak tartja a kulturális kapcsolatok további erősítését a Nyugat-Pannon térségben.
Az Eurégió idei kiírására a négy tartományból, illetve megyéből 186 művész jelentkezett, összesen
409 alkotással. Ezek közül szigorú szakmai zsűri választotta ki a kiállításon bemutatott 60 alkotást,
illetve ítélte oda a kitüntető díjakat. Az anyag hűen tükrözi nem csupán az Eurégió, hanem a kortárs
képzőművészet uralkodó trendek nélküli sokszínűségét is.
www.museum.hu


New Age - Új generáció. Fiatal Zalai Képzőművészek Tárlata a Városi Hangverseny és Kiállítóteremben.
A hagyományteremtő jelleggel szervezett kiállítás alkotásai 2007. július 14-ig díszítették a Zsinagóga termeit.
Az alkotók Bacsó Ágnes, Bárdosi Katinka, Bóbics Diána, Borbás Helga,Burucs Szabolcs, Dienstag István,
Fischer Judit, Gazdag Ágnes, Gondos Anna, Gyerák Petra, Gyulai Zsuzsanna, Herkli Mátyás Barnabás,
Horváth Csongor, Horváth László Adrián, Kéri Katinka, Kiss Ágnes Katinka, László Edina, Marics Attila,
Molnár Dániel, Monok Balázs, Pető Bernadett, Szabó Attila, Szabó Balázs, Szentgróti Dávid, Tóth Norbert
és Tóth Veronika voltak. A megnyitó ünnepségen Borbás Helga munkásságának elismeréseként átvehette
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Díját.
www.egerszeginfo.hu


A XVI. Országos Érembiennálé tárlata nyílt meg Sopronban 2007. június 20-án, a Lábasházban. Farkas Ferenc
Egon Schiele, El Greco és Auguste Rodin című munkáival elnyerte a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete által
a legszebb emlékérem tervezőjének odaítélt díját.
www.erembiennale.hu


"Lármás képek szélcsendben" címmel tekinthette meg a publikum azt a kiállítást, amely a második
Color Arts Fesztivál keretében 2007. június 14. és 17. között tartott. A szabad asszociációs kísérleti
(ifjú kortárs képzőművészek által improvizált) kiállítás alapvetően lokális elemekből építkezett.
Az alkotók Borbás Helga, Dienstag István, Fischer Judit, Gazdag Ágnes, Grubánovics Attila, Gyerák Petra,
Karácsony László, Király Hajnalka, Kiss Ágnes Katinka, Lengyel Valter, Mécs Miklós, Monok Balázs,
Szentgróti Dávid és Tóth Norbert voltak.
www.zazee.hu/colorarts


Fischer György szobraiból és rajzaiból Nagykanizsán nyílik kiállítás
2007. április 14-én 17 órakor a Petró Galériában.
A kiállítás április 28-ig tekinthető meg.


Magyarország talán lejelentősebb képzőművészeti ösztöndíjának, a
Derkovits Gyula ösztöndíjnak 2007-ben az egyik nyertese Fischer Judit. Gratulálunk!
www.lektoratus.hu


Fischer György szobrászművész Bécsben, a Wollzeile 1-3. alatt található
Galerie "Time"-ban vett részt csoportos kiállításon. A négy alkotó munkáit
felvonultató tárlat 2007. március 3-án zárt.


"Könyörgöm, akasszuk fel!" címmel kiállítás nyílik február 17-én 17 órakor a zalaegerszegi
Bíró Márton utcán található Tükör Képkeretezésben. A 15 fiatal festőművész – Borbás Helga, Cseh Róbert,
Dobribán Fatime, Fischer Judit, Gazdag Ágnes, Grubánovics Attila, Gyerák Petra, Karácsonyi László,
Kiss Ágnes Katinka, Lengyel Valter, Ludvig Dániel, Monok Balázs, Szabó Attila, Szentgróti Dávid,
Tóth Norbert munkáiból készült válogatás március 17-ig tekinthető meg.


A magyar kultúra napja alkalmából rendezett zalaegerszegi ünnepségsorozat keretében
2007. január 22-én nyitották meg a Vitrin Kortárs Képző- és Iparművészeti Társaság " Új művek" című
kiállítását a Hevesi Sándor Színház emeleti galériájában.  A közel 30 ismert zalai alkotó tárlata március
elejéig látható.
Az ünnepség keretében három alkotó részesült elismerésben:
Béres János és Farkas Ferenc szobrászművészek, valamint Horváth M. Zoltán festőművész.
www.zalaegerszeg.hu


Fischer György szobrászművész 50. születésnapjának alkalmából
– ezúton is gratulálunk – december 14-én családi kiállítás nyílik a zalaegerszegi
Gönczi Ferenc ÁMK-ban. A Fischer-szobrok mellett Fischer festményeket és Fischer
grafikákat is megtekinthet a nagyérdemű, méghozzá Judit festményeit és Bence rajzait.


December 15-én Farkas Ferenc szobrászművész munkásságának elismeréséül
Zalaegerszeg Városért Díjat vehet át. Gratulálunk!


15 éves a GebArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep
Október 2. és 7. között tekinthetõ meg a zalaegerszegi Gönczi Ferenc Általános
Művelõdési Központ és Közép-Európai Kulturális Intézet galériájában az idén
15 éves Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep elmúlt 5 évében készült munkáiból
rendezett válogatás.
A nagyközönség láthatja Horváth Csaba Árpád "Kis Birodalmi Lépegetõ" című szobrát is.
A kiállítás látogatható: 2006.10.02 - 2006.10.07.


Friss Európa MÁNIA, A Szenvedély kötelez
Magyar és nemzetközi válogatás a 2006-ban diplomázott művészek és mestereik
alkotásaiból.
A Kogart Házban, Budapesten megrendezett kiállításon 21 fiatal magyar művész
szerepel, köztük a Magyar Képzõművészeti Egyetemen végzett Fischer Judit és
Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán diplomát szerzett Horváth Csaba Árpád.
A kiállítás látogatható: 2006.08.25 - 2006.10.08.
www.kogart.hu


Kezdőtőke az Új Művészet című folyóirat írásai a 2006-ban diplomázott képzőművészekről
Az Új Művészet című képzőművészeti havilap 2006. szeptemberi számában részletesen
beszámol a magyar képzõművészeti felsõoktatásban frissen diplomázott fiatal
művészek vizsgamunkáiról. Vendégeink közül idén államvizsgázott a Magyar
Képzőművészeti Egyetem festő szakán Fischer Judit és Gazdag Ágnes, a
Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának festõ szakán Borbás Helga,
a szobrász szakon pedig Horváth Csaba Árpád.
www.uj-muveszet.hu