feltöltés...
Rendezés dátum szerint • Rendezés cím szerint

videók, szobrászat, aktivizmus
Az ideális politikus - Horváth Csaba Árpád projektje
2014-09-11 Budapest
Kádár János, Horthy Miklós, Rákosi Mátyás, Teleki Pál, Antall József – belőlük gyúrta össze Horváth Csaba Árpád szobrászművész az ideális magyar honatya mellszobrát, még 2012-ben. A 32 éves szobrász fantáziáját a Medián felmérései mozgatták meg. Az intézet arra kereste a választ, hogy „ki a XX. század legnépszerűbb magyar politikusa”. A szobrász a kutatás eredményeit részarányosította, a számokat egy sajátos transzformációval szobrászati karakterjegyekre fordította, azok összegyúrásából pedig megkapta az elmúlt száz év ideális magyar történelmi személyiségét. „A mellportré tartalmaz tiszta karakterjegyeket, mint a kádári áll vagy Antall József szeme, ugyanakkor egyes esetekben az elemek önmagukban is keveredések, mint például a hajviselet, ami Horthy frizurájának ötvözete Antall kései parókájával” – mondta a lapnak az alkotó. A mű egy kétfordulós public art pályázatra készült, ahol az első rostán továbbjutott, a második fordulóba azonban már nem került be. Most műteremben várja a jelentkezőket, hogy valahol kiállítsák. Horváth Csaba Árpád mindenképpen köztéren látná a mellszobrot, bár szerinte erre a jelenlegi politikai helyzetben nem sok az esély. A művész hangsúlyozta: „az emlékmű, az emlékműállítás sokkal jobban érdekelt, mint egy politikai állásfoglalás vagy a botránykeltés. Persze tisztában vagyok vele, hogy ez sérthet bizonyos személyeket, de jelenleg ez szinte mindenről elmondható Magyarországon.” Horváth Csaba Árpád egyébként DLA-értekezését a „Public art, avagy a köztéri művészet demokratizálódása” címen írta. www.fn.hir24.hu

videók, művésztelep, művészbeszélgetések
A XXIII. GébArt Nemzetközi Művésztelepen jártunk
2014-08-26 GébArt Nemzetközi Művésztelep, Zalaegerszeg
2014. augusztus 4. és 16. között rendezték meg a XXIII. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelepet. Művészeti vezető: Kopasz Tamás festőművész Résztvevők: Gazdag Ágnes, Lee Sua, Kim Hye Young, Louis Sing, Gaál József, Siklodi Zsolt, Kárpáthegyi István és Tóth Norbert. Részlet a KultúrRandevú 2014 augusztus 15-i adásából. Forrás: www.zegtv.hu

hírek, kiállítás, kritika, Gombos Zsófia, Kammerlohr-Kovács László, Kiss Ágnes Katinka, Monok Balázs, Tóth Norbert
A fiatalos huzat tapasztotta a képeket a falakra – Grotta II. a tatai várban. – Kakuk Tamás írása
2014-08-20 Barlang/Grotta II., Kuny Domokos Múzeum, Tata
Fiatal képzőművészek tárlata nyílt meg a tatai vár török kori bejárójában. A rusztikus kövekből épült boltozatos folyosó, mely a zordabb időkben az egyik bástyához vezetett, mostanság kiállítási térként működik. Az esemény kurátorai Kövesdi Mónika művészettörténész és Kammerlohr-Kovács László festőművész tavaly gondolták úgy, hogy a barlangként is meghatározható helyszínre tematikus képzőművészeti pályázatot hirdetnek, aztán annak sikerén felbuzdulva idén “Út/Utazás” tárgykörben várták a munkákat.

kiállítás
A XXIII. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállítása
2014-08-15 Kézművesek Háza, Gébárt, Zalaegerszeg
A 2014. augusztus 15-én 18 órakor nyíló kiállítást Dr. Erőss István Munkácsy-díjas képzőművész, az egri Esterházy Károly Főiskola tanszékvezető egyetemi docense nyitja meg Balaicz Zoltán alpolgármester köszöntője után. Mindenkit szeretettel várunk!

hírek, festőverseny, díj, Tóth Norbert
Paintings taken out of time - Ex Tempore 2014
2014-07-28 Hortus Niger Internationale Sommerakademie für Bildende Kunst und HOKE-Schule, Halbenrain, Ausztria
Három év szünet után idén rendezték meg újra az Ex Tempore 2014 Alpok-Adria festőversenyt, ahol két magyar művész munkáját is díjazta a zsűri.

kiállítás
GébArt 2010-2013
2014-09-03 Városi Hangverseny- és Kiállítótterem, Zalaegerszeg
2010-től Kopasz Tamás Munkácsy-díjas festőművész irányítja a GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep szakmai munkáját. Az azóta eltelt időszakban készült alkotásokból nyílik egy válogatás a Zsinagógában június 19-én 18 órakor! Sok szép munka sok izgalmas művésztől!

kiállítás
Barlang/Grotta 2. - Út/Utazás
2014-08-24 Kuny Domokos Múzeum, Tata
A Kuny Domokos Múzeum tisztelettel meghívja Önt BARLANG/GROTTA 2. Út/Utazás című kiállításának megnyitójára 2014. augusztus 9-én, szombaton, 17 órára a tatai vár török kori bejárójába. A kiállítást megnyitja: Kövesdi Mónika művészettörténész A belépés ingyenes.

videók, művésztelep
Kiállítás nyílt a 23. GébArt művésztelep alkotásaiból
2014-08-19 GébArt Nemzetközi Művésztelep, Zalaegerszeg
Zalaegerszeg - Kiállítás nyílt a 23. GébArt művésztelepen készült alkotásokból. Kilenc művész dolgozott közel egy hétig a "pillanat és állandóság" témájában. Elsősorban festmények születtek, amelyeken a zalai táj szépsége is megjelenik. Idén is kiváló művészek érkeztek a világ minden tájáról, így például Dél-Koreából és Amerikából. A zárókiállítás az ítészek tetszését is elnyerte. Dr. Erőss István Munkácsy-díjas képzőművész „Átnéztük az egész anyagot, ami itt készült Zalaegerszegen most. És hát örvendetes módon, ez a sokszínűség, ami először is így szembeötlő volt, tehát úgy technikailag, műfajilag, mint tematikailag. A megközelítés az volt változatos, tehát ugyanarra a témára különböző formaelemeket, különböző narratívák jelentek meg." A művészeknek minden évben egy adott témára kell reflektálnia. Így volt ez most is, a „pillanat és állandóság" jegyében alkottak, de a festői zalai táj is megérintette őket. Kopasz Tamás művészeti vezető, Munkácsy-díjas festőművész „Föltűnt, hogy például itt állt az udvarban ez a jurta, hát az szerepel a koreai művésznek a munkáján, szinte mindegyik festményén vagy például a tó, az is megjelent. De a gondolkodásban, hogy valahogy mindenki ez a föld, víz, levegő, ég, tehát a tavalyi év koncepciója visszaköszön, pedig nem is tudtak róla. Tehát maga a környezet olyan, hogy tulajdonképpen minden megtalálható." A gébárti művésztelepre eddig 20 országból 145 művész érkezett. Ők 450 kortárs alkotást hagytak Zalaegerszegen. Balaicz Zoltán alpolgármester, Zalaegerszeg „Az eredeti szándék egyrészt az volt, hogy a művészek egymással, egy kicsivel jobban megismerkedjenek és talán egy kicsit új művészeti technikákat is ellessenek egymástól. De egy másik kimondatlan cél is volt 22 évvel ezelőtt, ez pedig az, hogy ez az összegyűlt sok-sok alkotás egy városi képtárnak a kortárs művészeti gyűjteményének részét képezze." Az idén készült munkák a Kézművesek Házában láthatók. zegtv.hu

videók, művésztelep
Koreából és Amerikából is érkeztek alkotók a Nemzetközi GébArt Művésztelepre
2014-08-05 GébArt Nemzetközi Művésztelep, Zalaegerszeg
Folyamatosan érkeznek a művészek a 23. Nemzetközi GébArt Művésztelepre. Koreából és Amerikából is jöttek alkotók. A tábor tematikája ezúttal a pillanat és állandóság lesz. Az alkotásokból a programsorozat zárásaként kiállítás nyílik a Gébárti Kézművesek Házában. Kopasz Tamás a tábor művészeti vezetője a vásznakat és festékeket pakolja elő, a következő hétben ugyanis komoly munka vár a tábor résztvevőire: a pillanat és állandóság jegyében fognak alkotni. A Gébárti Kézművesek Házához ezúttal 9-en jöttek, az alkotók közül többen Koreából és Amerikából érkeztek. A táborban minden évben elismert művészek vesznek részt. Gaál József a Képzőművészeti Egyetem docense első alkalommal jár itt, a következő másfél hetet leendő tárlatainak előkészítésére is szánja. A művésztelep résztvevői hivatalosan szerdán kezdenek az alkotáshoz, programjaik között szerepel majd városlátogatás, de egy Balaton környéki túrát is terveznek a következő napokban. www.zegtv.hu

kiállítás
Psycho Akt Reloaded
2014-07-24 Kunstraum, Wine Mitte, Bécs
Borbás Helga pszichoaktjaiból nyílik kiállítás július 15-én 19 órakor Bécsben, az Invalidenstraße 15 alatt található Kunstraumban.

hírek, emléktábla, Farkas Ferenc
Emléktábla Utassy József tiszteletére
2014-08-27 Zalaegerszeg-Pózva, Külsőkórház
Négy évvel ezelőtt Zalaegerszegen hunyt el Utassy József Kossuth-díjas költő, műfordító, a Kilencek költőcsoport egyik alapítója. Az évforduló alkalmával a pózvai külsőkórház pszichiátriai szakambulanciájának épületén helyeztek el emléktáblát, hiszen a költő – ahogy a tábla hirdeti – e falak közül lépett fel a Parnasszusra.

kiállítás
Siculicidium 250. Csíkszeredában
2014-08-22 A Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai Galériája, Erdély, Romániában
A kiállítás válogatás a madéfalvi veszedelem 250. évfordulója alkalmából meghirdetett képzőművészeti pályázatra beérkezett művekből. A pályázatot a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi Kulturális Központja és Madéfalva Polgármesteri Hivatala az elmúlt év októberében hirdette meg. A művek zöme Erdélyből és Magyarországról érkezett, de egy-egy alkotást küldtek Hollandiából, Angliából, Skóciából, Ausztriából és Kanadából is. Klasszikus kategóriában Szepessy Béla és Nagy Ödön, míg kortárs médiumok kategóriában a Siculicidium Zenekar és Horváth Csilla alkotásait díjazták. A megnyitón a vendégeket Ráduly Róbert Kálmán polgármester köszöntötte, majd Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója ismerteti a történelmi eseményt és annak tágabb kontextusát. A kiállítást Lakatos Mihály, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi Kulturális Központjának igazgatója nyitotta meg. A tárlat augusztus 22-ig lesz látogatható hétköznaponként 12 és 18 óra között. Forrás: www.szekelyhon.ro

videók, kiállítás, beszámoló, Gombos Zsófia, Kammerlohr-Kovács László, Kiss Ágnes Katinka, Monok Balázs, Tóth Norbert
Augusztus 17-én megnyílt a Barlang/Grotta II. című kiállítás
2014-08-17 Barlang/Grotta II., Kuny Domokos Múzeum, Tata
A kortárs képzőművészeknek ad bemutatkozási lehetőséget a tatai vár törökkori átjárójában augusztus 17-én megnyílt Barlang/Grotta című kiállítás. A tárlatot Kövesdi Mónika művészettörténész nyitotta meg. A kiállítás anyaga egy meghirdetett pályázatra érkezett művekből összeállított válogatás. A Tatabányai Televízió beszámolója

kiállítás
Kusnyár Eveline festőművész és Fischer György szobrászművész kiállítása
2014-07-31 Ari Kupsus Galéria, Amadé-Bajzáth-Pappenheim kastély, Iszkaszentgyörgy
Szeretettel meghívjuk Önt Kusnyár Eveline festőművész és Fischer György szobrászművész kiállításának megnyitójára amelyet 2014. július 12-én az Amadé-Bajzáth-Pappenheim kastélyban du. 2 órakor tartunk. (8043 Iszkaszentgyörgy, József Attila út 1) A kiállitást megnyitja Orosz Zoltán A kiállítás 2014. július 31-ig tekinthető meg. Reggel 10 óratól délután 6 óráig van lehetőség megtekinteni a kastélyt és a Finn Múzeumot (javasolt hozzájárulás: 750,- Huf) Az Ari Kupsus Galéria a nyár három hónapjára áthelyezi székhelyét az Amadé-Bajzáth-Pappenheim kastélyba, amely a Fejér megyei Iszkaszentgyörgyben található. Kortárs művészeti alkotások és klasszikus bútorok lesznek kiállítva a történelmi kastély gyönyörű szobáiban és szalonjaiban, ahol az Ari Kupsus Galéria Nemzetközi Művésztelepe is évek óta megrendezésre kerül.

hírek, műteremlátogatás, Frimmel Gyula
Frimmel Gyula műtermében jártak a D'clinic művészei
2014-07-12 Oona Tikkaoja (FI), Azyz Sharafy (US), Jenn Pascoe (US) és Henry Andersen (AU)
A D'clinic nevű programot Pál Katja hívta életre Lendván, aminek a lényege az, hogy 1-3 hónapra képzőművészeket fogad be pályázat útján a világ minden tájáról. Közös alkotás, közös élmény, kiállítás és még sok minden más.