Gábriel József kiállítása, Söjtör, 2015. december 1.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm mindnyájukat Gábriel József festőművész kiállításán. A felkérés a megnyitóra néhány héttel ezelőtt jött Jóskától, tudom, nagyon készült rá, még egy kis segítséget is kért képeinek összerakásához, válogatásához. Azóta, mint mindnyájan tudjuk, a kiállítás szó tragikus módon összetett szóvá vált: emlékkiállítás.

A mai napig felfoghatatlan, hogy már nincs közöttünk az az ember, akit, ha valahol nem kell bemutatni, az éppen Söjtör, életútjának kezdete és végállomása. Valakinek Jóska, Józsi, Gábriel, Gábrieljóska, Tanár Úr, Mester, Józsi Úr (ez utóbbi, ahogy gyermekeim évődtek vele).

Az életút söjtöri kezdete, zalaegerszegi középiskola, majd a Pécsi Tanárképző Főiskola után végzi el a Magyar Képzőművészeti Főiskola (ma Egyetem) tanártovábbképzőjét, ahol Bráda Tibor festőművésztől, ottani egyik mesterétől megkapja a „smirglifestő” titulust. Jónéhányszor emlegette a festői módszerét karikírozó jelzőt.

A Deák szakközépiskola, Fiatal Képzőművészek Stúdiója, Művészeti Alaptagság és 1984-től a belgiumi Mouscrone városában működő Mérite Artistique Europen Művészeti Egyesület tagsága az életpálya főbb állomásai. Ezidőtájt éri el első nemzetközi sikereit, főleg érzékeny, finom rézkarcaival, grafikáival. A festményeire jellemző képi világ ezeken a grafikai munkákon kristályosodik ki. Ezután az Ady Művészeti Gimnázium óraadója, művésztanára, ekkoriban egyéni törekvéseinek több időt, levegőt hagyva festi képeit, változik az életmű. Életében megvalósult legnagyobb méretű festménye – A part -  is itt található, mely az intézmény auláját díszíti. Képei eljutnak az Egyesült Államokba is, Dallasban ismerkedik meg Janice-el, aki képeinek  tisztelője,  gyűjtője. 2000-ben, házasságkötésük után Dallasban telepednek le. Néhány éve Louisiana államban élnek. Rendszeres „hazajáró” volt, eleven kapcsolatot ápolt az itthoniakkal, hozta és mutatta meg képeit itt, szűkebb pátriájában, Söjtörön is. 2015-ben is hazatért.

Életútját sikeres kiállítások sorozata, időnként kudarcok, díjak, elismerések kísérik. Most már nélküle, képei közt emlékezünk rá.

Festői munkásságáról nálam jóval avatottabbak sokmindent leírtak. Az ötvenedik születésnapra a zalaegerszegi csácsi Izsák iskola rendezett kiállítást 2002-ben. Erre az alkalomra megjelent kiadványában dr. Kostyál László méltatta munkáit. A 2009-es könyvben részint maga vall egy interjúban, másrészt Péntek Imre illetve Dr. Egri Mária elemzi festészetét.

A 2012-ben, a „hatvanasra” rendezett kiállításon vonultatja fel folyamatosan változó, alakuló művészetének legjavát. Ezen alkalomhoz kapcsolódó katalógus előszavát-elemzését újfent Dr. Kostyál László jegyzi.

Gábriel művészetének legavatottabb ismerője Dr. Egri Mária, az ő tanulmányából emeltem ki néhány önvallomás-gondolatot, melyek nagyon jól jellemzik munkamódszerét, gondolkodásmódját:

„Nagyon sokat dolgozok egy-egy képemen. Nem tartozom az „együléses” festők közé, tehát akik együltőhelyükben képesek valamit létrehozni, hanem meglehetősen hosszadalmasan „szülök”. Eljutok valameddig, félreteszem. Később újra előveszem s vagy összejön, vagy nem. Van ebben jó is, rossz is. Rossz, mert érzem a kész mű hiányát, s jó, mert követeli a folytatást...Nem múlik el nap, hogy ne ülnék le valamelyik képem elé.”

Azok a látszólag könnyedén a vászonra vitt képek, színek ennyi kétség után kerültek a helyükre. Mindenkori lakhelyén szobáinak, „műtermeinek” elmaradhatatlan eleme a sok-sok kép állványon, falnak támasztva, fordítva, elkezdettek, félkészek, folyamatban levők. Ebben a világban csak ő ismerte ki magát, látta át a rendet.

A söjtöri szülőház deszkapalánk képe (lovas figura), a Deák-szertár műteremhangulata, majd a Halom utcai ház képkavalkádja is idéződik bennem.

Közel negyvenéves ismeretségünk, barátságunk alatt sok alkalommal állítottunk ki együtt. Festő, szobrász jól egészíthetik ki egymást. Festőé a fal, szobrászé a tér a bevett gyakorlat szerint. Bízom benne, hogy ennél többről is szó volt közös bemutatkozásainkon.

Jóska azon szerencsés művészek közé tartozik, akinek szeretik a képeit. Szeretik őket, mert olyanok, mint mi vagyunk: néha töredezettek, zaklatottak, tétovák, kétségbeesettek, kicsit talányosak, bölcsek, gonoszak, érzelmesek, szárnyalnivágyók, tűnékenyek, magányosak és néha kopottak. Sárgában, törtfehérben, kékben, penészzöldben. Állandóan változó, szakaszolható, de folyamatos munkássága mellékpatakokkal, kitérőkkel tarkítva ugyan, de mindig visszatért a főmederbe.

Végezetül álljon itt a szavakkal is festő Gábriel versei közül egyik kétsorosa:

Remény

Az ember nyitva hagy

Minden ajtót maga után

Lépjünk be a nyitott ajtón és emlékezzünk Gábrielre képei között!

Hálás köszönet Janice-nek, hogy magáévá tette Jóska tervét és segítette a kiállítás létrejöttét. Köszönet Söjtörnek a lehetőségért és a rendezésért.

Köszönöm megértő figyelmüket!

Farkas Ferenc