feltöltés...
kritika, Tóth Norbert
25 cm művészet
2015-06-18 Ho Shi Minh, Zalaegerszeg
Két művész megy a sivatagban. Nem, nem a sivatagban. Két művész megy a Landorhegyen. Egy festő és egy grafikus. Egy szobrász kiállítására mennek, Koller Laciéra. Szembe jön Ho Shi Minh.

De ez a Ho Shi Minh már nem az a Ho Shi Minh. Megújult. Megváltozott. Jobbközép politikusok avatják a régen barátnak számító, most éppen megvetett, kigúnyolt kommunista vezér szobrát. Mégis avatják. Izzadva. Ciki.

Már Ho apó sem a régi. Pedig csak pár centin múlik, meg pár vonalon. A régi Ho egy színpadon állt, a mostani egy katedrán. Pár centit változott a talapzat magassága, mégis mekkora különbség. 

Marton László a nép közül előlépő, közülük felemelkedett vezért ábrázolta, aki fellépett a történelem színpadára. Onnan szólt hozzánk. A szószóló. Ezt erősítette  az építészeti környezet, a tájolás. Erőteljes, egyenes vonalakkal. Egy teátrumra utalva. Vezetve a tekintetet. Talán egy színjátékra. 

A mostani Ho már nem egy a nép közül, hanem "a vezér". A tanár. Katedrán áll. Oktat. Lehet, hogy kioktat. Egy tanárral nem vitatkozunk. Osztályozhat. Őt fegyelmezetten hallgatjuk. Szépen letisztított tardosi mészkő hallgatók. Körülötte a járda is hullámokat jár be, mint a gondolataink, amikor már nem bírunk az előadóra koncentrálni. Csak vagyunk ott, mint az a díszfa a főnézetben. 

Jelentéktelen, nektek semmi sem jó apróságok. De a lelke mégsem ugyanaz. 

Két művész megy a sivatagban. Nem, nem művész. Két tanár megy a sivatagban. Egy fiatalabb és egy bölcs.

tn