“Horváth Csaba Árpád: Amikor elkezdtem, akkor leginkább köztéri cuccokkal foglalkoztam, public artos és időleges installációkkal, és azóta annyit változott a dolog, hogy most már kevésbé van igényem arra, hogy interakció legyen a közönséggel, a galéria pedig erre remek tér, mert ott senki nem látja a munkákat.
Istvánkó Bea: Hál’ Istennek! smile hangulatjel
HCSÁ: Ebben a tekintetben egy kicsit változtam. A köztéri melók olyan kommunikációt várnak el, akkor működnek igazán jól, ha direktebb, rögtön kódolható üzenetük van. Abból lett alapvetően elegem, hogy a köztéren a munkáknak csak egy rétege működik, a többi réteg pedig tök fölösleges ezeknél. Ahol pedig nem fölösleges, ott az sokban múlik a szerencsén és a kontextuson. Szerintem három kezemen meg tudom számolni, hogy a világon hány olyan kortárs munka van - akár időleges, akár állandó -ami sok layerrel, és széles körben kommunikál.
IB: Szóval azt gondolod, hogy nehéz műalkotásokon keresztül az utca emberével kommunikálni?
HCSÁ: Nem, nem, szerintem megvannak ennek az útjai, csak nagyon behatárolják a mozgásteredet. Egy idő után nagyjából ki lehet “számolni” (persze ez országtól, kultúrától is függ), hogy mi lesz a reakció. Ezt a részét én egy picit meguntam.
IB: És miben más egy galériában? Ott is sok layere van egy műnek.
HCSÁ: Hát igen, csak ott adott esetben működik. Sokkal kevesebben látják, egy szűkebb körnek szól. Ez lehet, hogy pejoratívabb értelemben is elitistább dolog, de ott lehet mást is belevinni.
IB: Nem azért van ez, mert más a befogadás természete? Tehát az utcán nagyon sok ember elmegy egy köztéri munka mellett, a galériában meg talán jobban lehet kommunikálni.
HCSÁ: Szerintem a befogadás nem más egyébként. Ezt a mű is generálja, hogy hogyan működik. A köztéren mindig kellett, hogy legyen egy elsődleges szintje a dolognak, ami működésbe hozta és amin keresztül tudott kommunikálni a közeggel, amibe belekerült. A további layerek azok már nem voltak érdekesek, elsikkadtak mögötte. Ha már egy kicsit bonyolultabb ötlete van az embernek, azok már nem működnek a köztéren. Eleve annyira át van politizálva most Magyarországon a köztér, hogy nincs is lehetőség rá igazából. Ilyen gerilla módon lehet, mint a Kétfarkú Kutya Párt, vagy önszerveződő módon, mint az Eleven Emlékmű, vagy van az államilag támogatott. Erre mondjuk így van igény, csak ez a része nem érdekes nekem most. A köztérrel kapcsolatban úgy érzem, azoknak a melóknak nagyon plakatívnak kell lenniük. Kell lennie egy olyan tulajdonságának, ami megállítja, azonnal beszippantja az utca emberét. Populistának kell lenni, mint a Donald Trumpnak. Még a jó köztéri melóknak is így kell működniük, amik esztétikailag rendben vannak, azoknál is szükséges ez az egyszerűbb kommunikáció. Jó példa erre Hans Haackének az Anschluss-emlékműve, amiben többek között megcsinálta azt a díszletet, amit a nácik a bevonulásra, csak a feliratokat kicsit átalakította. Ez végül működött, ugyanis a neonácik végül felgyújtották pár héttel a kirakás után. Pedig a Haackénak abszolút vannak csavarosabb munkái is, de ez ilyen egyszerűen és rögtön működött, olyannyira, hogy abszolút levették a neonácik is az értelmét és reagáltak rá.”
Forrás: Facebook
